Putyin most sem felejtette el Orbánt, küldött neki újévi üzenetet
Putyin örül, hogy még ebben a nehéz nemzetközi helyzetben is jól megértették egymást Orbánnal.
Putyin örül, hogy még ebben a nehéz nemzetközi helyzetben is jól megértették egymást Orbánnal.
„Petro Porosenko veszíteni fog. Ami ellenem folyik, az új Dreyfus-ügy: azzal vádolni engem, hogy orosz ügynök lennék, ugyanolyan, mint ami a hírhedt franciaországi perben elhangzott” – mondta a HVG-nek Mihail Szaakasvili volt grúz elnök.
Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette ki a Szíriából visszatért orosz katonák moszkvai kitüntetési ünnepségén.
Személyesen nyújtotta be a hivatalos elnökjelöltté nyilvánításához szükséges iratokat Vlagyimir Putyin szerdán Moszkvában az orosz Központi Választási Bizottsághoz, amely elfogadta azokat.
Putyin függetlenként indul a márciusi elnökválasztáson, így a jelölést egy legalább 300 fős csoportnak kell megtennie. Megtették.
Az EU külügyi szóvivője szerint "nem szabadna valakit politikailag motivált vádak miatt eltiltani a részvételtől a politikai életben".
Nem indulhat Alekszej Navalnij a 2018-as orosz elnökválasztáson, mert a központi választási bizottság hétfőn elutasította az ellenzéki politikus jelöltségének bejegyzését. Azzal érveltek, Navalnijt súlyos bűncselekmény miatt elítélték.
Aggódik a NATO az orosz tengeralattjárók fokozott aktivitása miatt és egyelőre kevéssé tudja követni tevékenységüket – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
Mintegy 750 híve jelölte Moszkvában vasárnap Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a márciusi orosz elnökválasztásra, igaz, már eltiltották az indulástól.
Az Egységes Oroszország Vlagyimir Putyin elnök végső győzelmére számít a 2018. márciusi elnökválasztáson - közölte Dmitrij Medvegyev pártelnök, miniszterelnök.
Még nem dőlt, híd vagy alagút a megoldás, amely akár a békeszerződést is elhozhatja Oroszország és Japán között.
Kevés megosztóbb politikus van. Hívei szerint az orosz államfő talpra állította hazáját míg bírálói azzal vádolják, dollármilliárdokat rabolt maga és családja számára.
Az oroszok a héten otthagyták a Donyec-medencei tűzszünetet felügyelő koordinációs központot, állítólag azért, mert az ukránok piszkálták őket. Merkel erre kérdezett rá Putyinnál.
Hatodszor is hivatalos elnökjelöltjévé választotta Vlagyimir Zsirinovszkijt keddi moszkvai kongresszusán az Oroszország Liberális Demokrata Pártja elnevezésű jobboldali-nacionalista politikai erő.
Borulhat-e Oroszországban a Putyin–Medvegyev-tandem? Mi tartja össze és mi robbanthatja szét a két politikus szövetségét?
Bűnösnek mondta ki a bíróság Alekszej Uljukajevet, aki szerint "szörnyűséges és gyalázatos provokációról" van szó.
Jövő év március 18-ra írta ki az elnökválasztás időpontját pénteken az orosz parlament felsőháza. Putyin függetlenként indul, és nem kell jóstehetség ahhoz, hogy kimondhassuk, nyerni fog.
A kétoldalú kapcsolatokról és a világ válsággócairól, elsősorban a koreai rendezésről tárgyalt egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte péntekre virradóra a Kreml sajtószolgálata.
Az orosz elnök függetlenként indul a márciusi elnökválasztáson.
Az orosz elnök váratlan látogatást tett a hmejmími orosz légitámaszpontra, majd Kairóba utazik tovább hétfőn, onnan pedig Ankarába.